#Lázár János

Lázár Jánosék ötmilliárdos trükkje
 

Lázár Jánosék ötmilliárdos trükkje

Maga a Lázár János vezette Miniszterelnökség is kicselezte az új közbeszerzési törvényt: két nappal azelőtt adott fel ötmilliárdos tanácsadói pályázatot, hogy a kancellária menedzselte törvény hatályba lépett volna. De nem ez az egyetlen furcsasága a megatendernek.

Vitéz F. Ibolya Vitéz F. Ibolya


Kormányinfó: Újfajta bölcsik lesznek és négyszer kapnak enni a gyerekek
 

Kormányinfó: Újfajta bölcsik lesznek és négyszer kapnak enni a gyerekek

Ausztria megnyugodhat, Lázár János szokásos csütörtöki Kormányinfóján bejelentette: bár az osztrákok "magas lóról tárgyaltak" velünk, mi ezt nem adjuk vissza most, hogy a szögesdrót telepítéssel láthatóan ők is a magyar példát követik. Három új bölcsődetípus jönne létre, 2017-től pedig a gyerekeknek napi 3 helyett 4 étkezést biztosítanának. A legkisebb települések polgármestereinek emelkedhet a fizetése, már ha erre van forrása az önkormányzatnak. Az Orbán ellen zajló, nemzetközi lejáratókampány sem maradhatott ki a 29. kormányinfó témái közül.

hvg.hu hvg.hu

Lázár: Vajna nyugodtan lehet TV2-tulaj és kormánybiztos is egyben
 

Lázár: Vajna nyugodtan lehet TV2-tulaj és kormánybiztos is egyben

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint azért nem lehet összeférhetetlenségről beszélni Andy Vajna ügyében, mert az csak akkor áll fenn, ha a kormánybiztosi pozíciót miniszter, államtitkár, közigazgatási államtitkár vagy helyettes államtitkár tölti be, a filmügyi kormánybiztos pedig nem számít állami vezetőnek.

hvg.hu hvg.hu

Orbán már a mondatait se bízná Lázárra
 

Orbán már a mondatait se bízná Lázárra

Lázár János átvitt értelemben Orbán Viktor szeme és emlékezete is volt miniszterelnökséget vezető miniszterként, de ennek búcsút inthet Rogán Antal kabinetfőnöki kinevezése után. Az ad hoc minisztériumként felálló kabinetiroda egyre fajsúlyosabbnak tűnik, és a színfalak mögött is egyre messzebbre nyúlnak csápjai. Napi szinten zajlik a torzsalkodás a Lázár–Rogán-háborúban, az előbbi fontos bizalmi pozíciót is bukhat.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Szállingóznak Lázár minisztériumába Hiller
 

Szállingóznak Lázár minisztériumába Hiller "gyanús" emberei

Olyan személyek dolgoznak a Miniszterelnökség fennhatósága alá tartozó szerveknél, akik korábban a Fidesz gyanús összefonódásokra vadászó érdeklődésének középpontjában álltak. A kormányzati kommunikáció és az örökségvédelem területén is találni az MSZP-s egykori miniszter bizalmi emberei közül.

hvg.hu hvg.hu

Megvan, ki váltja Giró-Szászt
 

Megvan, ki váltja Giró-Szászt

Kovács Zoltán veszi át Giró-Szász András helyét a Kormányinfón, miután a kormányzati kommunikációs államtitkár október elsejével távozott a posztról – értesült a hvg.hu. Tuzson Bence immár Rogán minisztériumában lesz kommunikációs államtitkár, helyét a Fidesz-frakció szóvivői posztján Halász János veszi át.

hvg.hu hvg.hu


És akkor feltörölték a kormánnyal a padlót
 

És akkor feltörölték a kormánnyal a padlót

Folytatja a kormány a hiperláncok csuklóztatását, nagyon megdrágul a cigi egy új adó miatt, több hús lesz a parizerben, elnyelte a föld a legnagyobb adótartozónkat, aki egy kínai személy, az amerikai nagykövet keményen beolvasott Orbánéknak. Tovább is van, mondjuk még? A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója tippekkel.

hvg.hu hvg.hu



Amikor a kormány is tolmácsot kért – egyéves a kitiltási botrány
 

Amikor a kormány is tolmácsot kért – egyéves a kitiltási botrány

Lassan már hagyomány, hogy ősszel az amerikaiak felmossák a padlót a magyar kormánnyal. Az Egyesült Államok nagykövete szerdán keményen beolvasott Orbánéknak, és ekkor kiderült, hogy semmi nem változott a kitiltási botrány óta. A kormány erre éppen úgy morog vissza, mint tavaly ősszel, pedig már megtanulhatta volna, hogy Amerika ellen ez kevés. Hátha segít, ha felidézzük híres videók és képek segítségével, miként rázták a pofonfát a kitiltási botrányban.

Máriás Leonárd - Baksa Roland Máriás Leonárd - Baksa Roland

Nagyot drágul a cigi az új különadó miatt
 

Nagyot drágul a cigi az új különadó miatt

Új különadót vetnek ki a dohánygyárakra, az előző ugyanis olyan trükkös volt, hogy Lázár János ismerősei látványosan jól jártak volna, míg a multiknak milliárdokat kellett volna fizetni. Az, ugye világos, hogy az új sarcot ki fizeti ki?

hvg.hu hvg.hu


Orbán: Lázár nem bír a vérével
 

Orbán: Lázár nem bír a vérével

Kövér László felvetésére Lázár János volt az egyik napirendi pont a Fidesz legutóbbi elnökségi ülésen. A VS.hu forrásai szerint Orbánnak most már tényleg elege van a Miniszterelnökséget vezető miniszterből, aki a fejére nőtt az utóbbi években, és még őt is nyíltan kritizálja. A Fideszben úgy tartják, hogy Lázárnak megpecsételődött a sorsa, de az elnökségi ülésen nem hoztak döntést ezzel kapcsolatban.

hvg.hu hvg.hu

Megfutamodik a kormány, nem sarcolja meg a hipereket
 

Megfutamodik a kormány, nem sarcolja meg a hipereket

Visszatáncol a kormány a legnagyobb kereskedelmi cégek drasztikusan megemelt élelmiszer-felügyeleti díjától, viszont kiterjeszti a kötelezettséget az eddig mentesített kicsikre is – ez áll a Lázár János miniszter által benyújtott új törvényjavaslatban.

hvg.hu hvg.hu

MC Lázár János bemutatja: Szétlopták – hiánypótló videoklip
 

MC Lázár János bemutatja: Szétlopták – hiánypótló videoklip

Remek ritmusérzékkel vágták össze Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatait egy klipben. "Szétlopták, ellopták és szétcsalták" (mármint az állami tulajdonú földeket a mindenkori politikai színekben hatalmat gyakorlók) - mondja a videóban Lázár olyan sokszor, hogy az üzenet végül annál is célba ér, aki direkt nem akarja meghallani.

hvg.hu hvg.hu

Lázár blöffölt, Brüsszel helyreigazítja
 

Lázár blöffölt, Brüsszel helyreigazítja

Néhány hete egyszer már helyretették az energiás szakmai szervezetek a miniszterelnökségi miniszert, aki bejelentette, hogy az EU miatt nem adhat a kormány pénzt a lakossági energiahatékonysági projektekre. De azt, hogy ez nem így van, most Brüsszel hivatalosan is megerősítette. Hogy pénz és támogatás ezek után lesz-e, és főként, hogy mikor, az megint más kérdés.

hvg.hu hvg.hu